Az órák egyre gyorsabban teltek. Végül elérkezett a műtét órája. Bejött hozzám egy orvos. Mondta, hogy el kell vinnie a műtőbe.
-Doori.... –kezdte Kai.
-Kai ne mondj semmit. Csak csókolj meg.
Kai odahajolt hozzám majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolt. Amikor elváltak ajkaink a kis vőlegényem adott egy puszit a homlokomra.
-Nem lesz semmi baj.
-Nem is félek.
Füllentettem és ezt kai észre is vette. Elmosolyodott majd az orvos elvitt a műtőbe. Elaltattak így nem éreztem semmit. Más fél órás műtét után végre visszavittek a kórtermembe. Még az altatásból nem keltem fel így nem tudtam, hogy Kai itt van-e még. Másnap amikor felkeltem körül néztem a kórtermembe és nem láttam senkit. Egy kicsit elszomorodtam majd egyszer csak nyílt az ajtó. Az ajtóhoz kaptam a tekintetemet majd Kai lépett be az ajtón. Legszívesebben odarohantam volna hozzá és a nyakába ugrottam volna de minden féle tű van belém szúrva így csak vártam, hogy Kai odajöjjön az ágyhoz.
-Jó reggelt kicsim!
-Jó reggelt Kai!
-Szép vagy, mint mindig!
-Meg sem csókolsz?
-Nem.
-Miért?
-Azért mert utána nem tudnék leállni. Tudod Doori én most nagyon kanos vagyok.
-Oh.... Jó akkor most nem.
-Sajnálom. De tudod, hogy szeretlek.
-Jó semmi baj.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése