25. fejezet: Nehéz búcsú

-Kai! Már fel is keltél? –kérdeztem.
-Igen mert Suho hívott. Meg amúgy is felkeltem volna a telefonod miatt. –mondta.
-Ki hívott nem tudod? –kérdeztem.
-Hanna volt. –mondta.
-Mit akart? –kérdeztem majd odamentem hozzá.
-Csak kérdezte, hogy minden rendben van-e. –mondta mosolyogva.
-Annyira hiányozni fogsz. –öleltem át.
-Mondanám, hogy gyere velem de akkor tuti, hogy Hanna és apukád nem engedne. –mondta.
-Igen. Megrepülő jegyre is kellene költenem és nincsen semmi pénzem. –mondtam.
-Fizetném én. Csak az lenne a lényeg, hogy velem legyél. –mondta majd magához húzott és megcsókolt.
-Oh Kai. Ha visszajöttél utána hívj fel. Amint leszállt a repülőtök. Ne foglalkozz vele, hogy mennyi az idő. –mondtam.
-Még el sem mentem és már azt akarod, hogy visszajöjjek. –mosolygott.
-Meg ha megérkeztetek Amerikába akkor is hívj fel. Leszarom az idő eltolódást. Ha órám lesz akkor is fel fogom venni. Csak hívj fel. –mondtam majd legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Jó majd felhívlak. –mondta majd letörölte a könnycseppet az arcomról és magához ölelt. –Szeretlek!
-Én is szeretlek Kai! –mondtam.
-Mennem kell! –mondta majd eltolt magától és egy lépést tett az ajtó felé. Én a kezét még mindig fogtam. Nem akartam elengedni.
-Kai.... –kezdtem majd Kai visszalépett hozzám. Elém állt majd megcsókolt. Én átöleltem a nyakát és úgy csókoltam. Kai benyúlta felsőm alá és egyre hevesebben és hevesebben csókolt. Majd elindultunk az ágy felé.
-Ahh.... –nyögött fel. –Nem lehet. Nincs ennyi időnk. Neked suliba nekem meg a srácokhoz kell mennem.
-Jó. Menj! –mondtam majd eltoltam magamtól. Kimentem a szobából majd lementem a konyhába. Kai is lejött és hozta a bőröndjeit is. Én a kutyához mentem és simogatni kezdtem közben egyre több könnycsepp hullott a szememből. Majd odajött hozzám.
-Figyelj! –mondta majd leguggolt mellém. –Ezt szeretném neked odaadni.
-Kai mi ez? –szipogtam.
-A ház kulcsa. A szüleim nem hiszem, hogy haza jönnének. Kérlek vigyázz a kutyámra is. –mondta mosolyogva.

-Persze, hogy vigyázok rá. Minden nap eljövök meg elviszem sétáltatni. Úgy is már csak 2 nap van a suliból. –mondtam.
-Köszönöm. –mondta majd átölelt és megcsókolt.
-Én köszönöm, hogy veled tölthettem a hétvégét. –mondtam majd újra sírni kezdtem.
-Ne sírj már! –mondta majd letörölte könnyeimet. –Szeretlek.
-Én is. –mondtam. –De menj ne, hogy leszidjanak a srácok!
-Pénteken jövök és a hétvégét újra együtt töltjük. –mondta majd rám kacsintott. –Szia kicsim!
-Jó. Szia! –mondtam majd tovább játszottam a kutyával.