1. fejezet: Egyre rosszabb

Az életem már nagyon romokban van. A szüleim 4 éves koromban elváltak. Az anyám magyar az apám koreai. Nagyon szuper ide-oda ingázok közöttünk. Csak 7700 kilométert kell megtennem oda-vissza minden szünetbe. Már elegem van ebből. Most már végre 18 éves vagyok. Felnőtt Magyarországon.... Dél-Koreában még 2 évem van, hogy felnőtt legyek. Én Doori Gong vagyok és 1995. június 21-én születtem Budapesten. Most Debrecenben élek anyámmal. Aki idegesít azzal, hogy minden héten más pasit hoz fel magához. Elég fiatalon lett velem terhes. Csak 18 volt, mint most én. Így csak 36 éves most, nagyon szép és fiatal a korához képest. Már alig vártam, hogy jöjjön a nyári szünetem és menjek apához. Apa az már 42 éves és nagyon boldog. Fogalmam sincs, hogy van-e már új családja vagy sem. Utoljára 4 éve voltam kint nála. A szüleim nem szólnak egymáshoz. Elég hosszú házasságuk volt. Tartott vagy 2 évig. 2 éves korom körül házasodtak össze és amikor már 4 éves lettem elváltak. Hát gratulálok nekik! De nem is érdekelnek. Anyám az hülye lett. Alig várom, hogy végre apához menjek 2 és fél hónapra. Az eddigi életemet még rosszabbá tették a srácok.... Utálom őket! Életemben 4szer voltam igazán szerelmes de mindig ejtettek. Soha többé nem leszek szerelmes. Így is darabokban az életem. A suliban azért szekálnak mert ázsiai vagyok.... Elegem van! Érzem, hogy az én helyem Dél-Koreában van. Tudom, hogy én nem tudok normálisan elhelyezkedni itt Magyarországon. Utálnak a magyarok mert ázsiai vagyok és „betolakodtam” az ő kis országukba. Én pedig utálom őket amiért utálnak engem. Olyan szerencsétlen az egész életemen. Igaz még csak 18 éves vagyok és még változhat az életem. Majd hirtelen teltek múltak a napok. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Dél-Koreában vagyok és már a repülő lépcsőjén megyek lefele. Apát vártam ő pedig a szokásos módon késett. Majd 1 óra múlva végre megjött.

Ő apa!

-Szia Doori! –mondta apa.
-Szia apa! Késtél.... már megint. –mondtam majd elhúztam a számat.
-Mikor érkeztél meg? –kérdezte.
-1 órája. –mondtam.
-Azt hittem most érkeztél meg. –mondta.
-Nem mehetnénk? –kérdeztem.